RECENZIÓK:

 

Magyar Tudomány • 2014/3

Könyvszemle

Fénykör

Varga Károly új műve a 2003-ban Az értékek fénykörében címmel megjelent kötetének átdolgozott és kibővített kiadása.

Hadd kezdjem néhány általánosabb megjegyzéssel. Varga Károly a magyar szociológia kiemelkedő egyénisége. Több mint négy évtizede végez empirikusan gondos, elméletileg megalapozott kutatómunkát az „értékszociológia” témakörében. Varga megítélésem sze­rint a nemzetközi irodalomban a legtájéko­zottabb magyar szociológus, egészen hihetet­len irodalomismerettel rendelkezik, a leg­újabb irodalmat is figyelemmel kíséri, arra nyomban reagál.

Úttörő szerepet játszott nemcsak Magyar­országon, hanem nemzetközileg az „értékszociológiai” megközelítés képviseletében. Amikor a 60-as évek elején megkezdte értékszociológiai kutatásait, a szakmát a Marx– Weber-vita s a makroszociológiai struktúra­felfogás dominálta. Két-három évtizeddel megelőzte a mai szociológiában uralkodóvá váló „kulturszociológiai” megközelítést. En­nek lényege, hogy nem a társadalmi struktú­rából magyarázzák a kultúrát (ez volt az, amit a kultúra szociológiájának neveztünk), hanem a kultúrából értelmezik a társadalmi struktú­rát (ezért értékszociológia vagy kultúrszociológia). Ezt az elméleti megközelítést Jeffrey Alexander vezette be a 90-es évek közepén; őt Varga majd három évtizeddel előzte meg.

Varga módszertanilag is megelőzte korát. A szociológia hagyományos módszere a survey volt, véletlen mintákon, kérdőívvel elvégzett felvételek. A survey módszerével szemben az utóbbi évtizedben sok kritika fogalmazódott meg, főleg, mert az így előállított adatok al­kalmatlanok az ok-okozati kapcsolatok vizsgálatára (minta-kiválasztási – úgynevezett sample selection – problémák miatt: ok-oko­zati kapcsolatok vizsgálatához „kísérletre” lenne szükség, vagyis nem az alanyok véletlen kiválasztására, hanem véletlen „kijelölésére” (random assignment). A Varga által használt társadalompszichológiai teszt módszere nem oldja meg a véletlen kijelölés feladatát, de jó irányban lép az empirikus szociológia nagy módszertani problémájának kezelésében.

Végül Varga a számomra meggyőző módon kezeli a tudomány és a társadalmi gya­korlat kapcsolatát. Kutatásait a weberi „értékmentesség” jegyében végzi. Tudja, a kutató nem függesztheti fel értékeit, de számomra meggyőzően azzal érvel, a kutató a különbö­ző világnézeti és politikai álláspontok között megbékéltető, közvetítő (ökumenikus) szerepet tud játszani. Nem rejti véka alá: a keresz­tény-katolikus világnézet áll közel hozzá, s politikailag konzervatív álláspontot foglal el, de ez nem akadályozza meg abban, hogy olyan baloldali, hitetlen beállítottságú kuta­tókról, mint jómagam, ne csak tárgyilagosan írjon, hanem termékeny dialógust hozzon létre a különböző felfogású társadalomkuta­tók között. Imponáló teljesítmény.

Előző kötetének 2003-as megjelenése óta is közelről követte a hazai és nemzetközi irodalom vitáit, s jó érzékkel azokat a hazai politikai-ideológiai vitákra alkalmazta. A Fény­kör ilyen értelemben akár új könyvnek is mondható; nem mértem pontosan fel, de úgy vélem, körülbelül a szöveg egyharmada új, s a régi könyv néhány aktualitását vesztett részét Varga törölte az új kéziratból. (Varga Károly: Fénykör. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2013)

Szelényi Iván

szociológus

 

KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZVÉLEMÉNY, MÉDIA 2014/4. szám

Tóth Ákos : ÉRTÉKDISKURZUS ÉS KÖZNEVELÉS

Varga Károly: Fénykör. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2013. 647 old.

 

Az Akadémiai Kiadó gondozásában 2013-ban jelent meg Varga Károly Fénykör című, többfunkciós nagymonográfiája, a tíz évvel korábbi Értékek fénykörében című könyvének bővített és átdolgozott kiadása, melyben naprakészen és érzékenyen követi és értelmezi az utolsó évtized jelentős változásait is.

Varga Károly az a rendkívül sokoldalú és fantasztikus műveltséggel rendelkező tudós, aki a múlt század ’60-as éveiben úttörő munkát végzett a szociológiai tudomány - amelyet akkor üldözendő „burzsoá áltudománynak” bélyegeztek- hazai elfogadtatásában.

A magyar értékszociológusok Nesztora, és legtermékenyebb kutatóinak egyike. Jelentősen hozzájárult a nyugati szociológia elemezési kategóriáinak, így például az értékrendszernek az adaptálásához. De nemcsak a hazai szociológia kiemelkedő egyénisége, ”nemzetközileg is 2-3 évtizeddel megelőzte a mai szociológiában uralkodóvá váló „kultúrszociológiai” megközelítést” – mint írja könyvajánlásában Szelényi Iván akadémikus, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja.

Az érték és értékorientáció fogalmi és műveleti eszköztárának alkalmazása a különféle alkalmazott szociológiai, pszichológiai, közgazdaságtudományi és nem utolsó sorban pedagógiai területeken, átütő sikert hozott az egyéni és közösségi magatartás megértésében.

Ennek illusztrálására idézi a szerző Helmut Klages, neves német értékszociológust, aki a szociológiai axiológia (értékelmélet) művelőit mint a „tolvajkulcs” (Universalschlüssel) megtalálóit üdvözli, és úgy számol be az értékfogalom sikertörténetéről, hogy a tucatnyi alkalmazási terület között az eredményesség „rangsorában” másodikként éppen a pedagógiai kutatásokat említi. (Megelőzve ezzel pl. a politikai pszichológiát, a média hatásvizsgálatát vagy a beilleszkedési zavarok értelmezését is).

A Fénykör új kiadását a világnézeti („értékorientációs”) ökumenében eszmélődő magyar ifjúságnak ajánlom (közelebbről hallgatóimnak a Pázmányról és Corvinusról)

Ebben az ajánlásban kifejezésre jut, hogy a szerző a magyar ifjúság világnézeti eszmélődése legfontosabb jegyeinek az „értékorientációt” és az „ökumenét” tartja. Azaz a felismerést és annak tudatosulását, hogy cselekedeteink mozgatórugóit élettapasztalatainkból (mint pl. Milyenek az emberek? Mi az értelme a társadalmi létnek? Melyik ideológiai/politikai irányzat iránt érzek bizalmat? stb.) fakadó értékeink irányítják. Az „ökumené” pedig arra utal, hogy a nemzeten belüli egymástól eltérő világnézeti orientációkat tiszteletben tartja.

A sokféleség elfogadása, a modern (posztmodern) világban érvényesülő pluralizálódás már az olyan konzervatív intézményekben is utat tört magának, mint a katolikus egyház – mutat rá a szerző. Így idézi a 2005-ben pápává választott, majd 2013-ban a pápaságról lemondott Joseph Ratzingernek, még mint bíborosnak az állásfoglalását:

„A hitnek be kell rendezkednie az emberi szellem többé meg nem semmisíthető pluralitására... Aki többet vett át, mint pusztán a megszokások rendszerét, annak mindig is döntenie kellett. Másként ugyanis nem lehet alakítani az emberi élet kalandját. De éppen a kaland nehéz volta teszi azt széppé.” (Ratzinger 1999)

Varga Károly életművének minden részletére jellemző a pluralitás. Mind a témafelvetések sokszínűsége, mind azok elméleti és empirikus megközelítési módjaiban felvonultatja a legkülönbözőbb nézőpontokból kiinduló kutatásokat. S ezek eredményeit összhangba hozva von le következtetéseket. Jelen olvasótáborunk számára pl. fontos megállapítása, hogy „....az emberi szellem többé meg nem semmisíthető pluralitásának” tétele kizárja, hogy egy ország komplex köznevelésében egyetlen zárt értékrendszer állami rendelkezésekkel és szankciókkal kötelezővé tétessen.

Az értéktematika pluralista kezelését hangsúlyozza a szerző ars poetica-ja. Eszerint:

„Óvakodnunk kell a ’value-advocacy’-tól, vagyis attól, hogy saját érték-elköteleződésünket kutatási eredmény gyanánt adjuk el, és vállalnunk kell az ’érték-diskurzust’, vagyis az eszmecserék előrevivő hozzáállását, hogy nyílt törekvésű szakmai megvitatás adalékául ajánljuk fel kutatási eredményeinket”.

A mű valóban izgalmas „érték-diskurzus”. Nem csak az „axiológusok” tudományos diskurzusa, hanem más társadalomtudományi ágazatok (pl. közgazdászok, közjogászok) kiváló hazai és nemzetközi képviselőinek, olykor ellentétes nézeteit is ütközteti a szerző.

Ugyanakkor minden megállapítása és következtetései empirikus kutatási eredményeken alapulnak, melyek módszertani tekintetben is példaértékűen magas színvonalúak.

A terjedelmes mű tartalma a más tudományterületek bekapcsolásával is (pl. politikatudományi, akciókutatás, jövőkutatás, menedzsmenttudományok, hálózatépítés, egészségtudomány és sorolhatnánk még) egységes logikai láncra fűzötten, valamint időrendi, történelmi síkon (longitudinálisan) jól követhető. Egyoldalas áttekinthető tartalomjegyzékét követően, tíz oldalas analitikus tartalomjegyzék segíti a szerteágazó ismeretekben való eligazodást. A 20 oldalon keresztül, több mint ötszáz hivatkozott mű felöleli a kezdetektől egészen a mű írásáig megjelent legfrissebb szakirodalmat is.

E tartalmi gazdagság bemutatása egy rövid recenzióban lehetetlen. Csupán egy-két témát érinthetünk.

Így pl. rendkívül tanulságos (a megcélzott egyetemi ifjúság számára különösen) az a rész, ahol egyetemi-tankönyvi háttéranyagként vázolja fel, és három törzsszerzője (Charles Morris, Milton Rokeach és Geert Hofstede) életművén keresztül mutatja be a szociológiai axiológia tudományágának befolyásos irányzatait. Számba veszi ezek klasszikus és mai nemzetközi, illetve a rendszereikkel félévszázadon keresztül elért hazai empirikus eredményeit.

Fontos kiemelni a szerző longitudinális vizsgálatainak utolsó két évtizede alatt elért eredmény-adatait. Ezek aktuális adalékot nyújtanak a rendszerváltás értékszociológiai értelmezéséhez, és ezekből kiindulva egy realista nemzetstratégia valid (azaz „tudományosan érvényes”) megalapozásához. A problémavezérelt értékszociológiai műben különválnak a rendszerváltás induló impulzusához kapcsolódó, első évtizedbeli értékmozgás empirikus eredményadatai versus a másodiké (és elkezdett harmadiké), illetve az egészet mintegy meta-szinten összevető következtetések.

Az értékrendszerek gondolati keretében való vizsgálatok a legkülönbözőbb területeken hoztak nemcsak elméleti, de gyakorlati következményeikben is újdonságokat. Így pl. igen érdekes és felfedezés értékű „A vállalkozási potenciál értéktartalma” fejezet egyik alfejezete a „Vallás és vállalkozás: a vallásos neveltetés és a felekezeti kultúra befolyása” című. A szerző egy olyan vitatott témában, mint a vallás hoz saját elkötelezettségétől független, pusztán egzakt módszerekkel nyert új kutatási eredményeket. A gyermekkori vallásos neveltetés és egy felnőttkori vállalkozói attitűd teszten (Scanlan) mért pozitív eredmények ugyanis szignifikáns kapcsolatot mutatnak. „Akik vallásos neveltetést kaptak, jellegzetesen maguk szeretik megszabni teljesítési szintjeiket (s ezeket emelni a sikeres teljesítés után), semmint másoktól várni a standardok kitűzését. Hasonló markánssággal sorakozik még további nyolc tesztkérdés is a szignifikánsan megkülönböztetők csoportjában. Kivétel nélkül mindegyik a vallásosan neveltek fölényét mutatja a vállalkozói gondolkodásmód tekintetében a nem vagy nem egyértelműen vallásos neveltetésűek fölött. Például a “Nem fogadom el a kudarcot” kontra “Megértem, hogy a kudarc az élet velejárója, és szeretek tanulni belőle” válaszlehetőségekből is a vallásosan neveltek választották inkább a vállalkozói helyzetre előnyösebb utóbbi választ.”

Az életminőség értékrendszeri vonatkozásainak kutatása során „Az egészségtőke megtartása és gyarapítása: szalutogenetikus szemlélet és magatartás” című alfejezetben részletesen megismerhetjük a szalutogenetikus modell lényegét és széleskörű alkalmazási lehetőségét. Idézet ebből a fejezetből:

„A szalutogenezis fogalomban rejlő latin terminus, salus salutis, f - hátterében Salus-szal, az üdv és jólét istennőjével - elsősorban az egészséget jelenti, de ezen kívül a jólét, üdv, boldogulás, megmenekülés, élet tágabb szinonimikáját is magába foglalja. Ezzel a szalutogenetikus paradigma atyja, Antonovsky is számolt, mert bár kutatásait elsősorban a medicina forradalmi megújítására indította, érdeklődést tanúsított témájának az életminőséggel való belső kapcsolatára is.”

A szerző érdeme, hogy a hazai egészségtudományban és pedagógiában is magyar és angol nyelvű cikkei nyomán egyre inkább meghonosodnak a szalutogenetikus modell alkalmazásával végzett kutatások. „A szalutogenetikus kutatási eredmények hasznosítása az egészségtudományi kutatásokban” című fejezetben láthatunk erre példát. (Ennek a kutatásnak több munkatársammal együtt szerény résztvevői lehettünk, amiért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki Varga Károly professzor úrnak.)

Ugyancsak izgalmas téma, amely szintén a fenti fő fejezet részét képezi, és „A szalutogenetikus stratégia a nemzeti egészségtőke állományában” című fejezetben kerül bemutatásra, a földrajzilag az Elba vonalán inneni és túli országok értékrendszerében a„bizonytalanságkerülés” és a „bizonytalanság tolerálása” dimenziók mentén tapasztalható eltérések magyarázata a szalutogenetikus modellel.

Varga Károly monográfiájának második, aktualizált és az utóbbi évtized történései nyomán átdogozott kiadásának tartalmi gazdagságát lehetetlen még csak érzékeltetni is. A könyv törzsszövegén túl lábjegyzetek sokaságával (123 db) és azok magyarázatával,  szellemes idézetekkel, adatokkal megtűzdelve igen érdekes, s az általános műveltséget is  gazdagító olvasmány. A könyv olvasása során gyakran kell az idegen szavak szótárához nyúlni. A szerző nem tagadhatja le többnyelv-szakos filológusi képzettségét, s széleskörű filozófusi és teológiai műveltségét. S külön ki kell emelni, hogy az elméleti tudományok magas szintű művelői között is ritkán található olyan tudós, mint Varga Károly, aki az empirikus kutatások módszertanával, és felsőbb matematikai ismeretekkel is rendelkezik. A legfejlettebb matematikai statisztikai modelleket is virtuóz módon kezeli, s talán ennek is köszönhető rendkívüli kreativitása.

Ne számítson a Kedves Olvasó könnyű olvasásra. A teljességre törekvő könyv apró részletekig tárgyalja a témákat. Nem lehet csak felütni és beleolvasni. Időt kell szánni rá: az elején kezdeni és figyelemmel oldalról oldalra haladva a végére jutni. Ha ezt tesszük, nem csak szakmai, hanem általános ismereteink is bővülnek.

 

Magyar Nemzet 2014.decenber. 30

Én nem tudom.....

(mekkora fénykör ez)

 

Én nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy úgynevezett recenziót írjak Varga Károly  szociológiaprofesszor (emeritus)

Fénykör című kötetéről, amely kényegében egész életművét tartalmazza. Ez az életmű messze túlnőtte  bármi fajta ismertetés határait, hiszen olyan gazdag és sokrétű, hogy szintézise nálam avatottabb személyeknek is komoly gondot okozna.

Annyit érzek és tudok, hogy maga a mű és az élet elválaszthatatlanul összefonódott a szerző lényében. Az értékszociológia, amelynek ő talán a legjelentősebb hazai képviselője, nála nem öncélú tudomány, mivel célja nemcsak a megismerés, hanem a „hasznosítás „is, hiszen ahogy a kötet alcíme is jelzi, szorosan összefügg a nemzetstratégiával.

Varga Károly életműve sokszínűsége ellenére, következetesen meghatározott nyomvonalon halad, a keresztény és a nemzeti értékek iránti elkötelezettsége nyilvánvaló.

Elöljáróban azt is meg kell említenem, hogy nem csupán tudós, valamely furcsa, misztikus módon költő is, hiszen esszéin átfénylik a kifejezés tökéletessége, szinte zenei ritmusa, és szépsége. A kötet címe is erre utal: Fénykör, s talán arra, hogy a világ világossága és az igazság, azonos tőről fakad.

Abban az időben voltam én is a Ménesi úton lévő Eötvös-kollégium lakója, amikor az intézmény a Rákosi-korszak rombolásait kiheverve, kezdte visszanyerni fényét és rangját: egy részében ismét megkezdődött a tudós -képzés. Én, mint a bölcsészkar újságíró tanszakának hallgatója, könnyedebb hajlamaimnak engedve, nem vettem részt ebben a megújulásban, de némi tisztelettel tekintettem azokra, akik ifjan eldöntötték, hogy tudósok lesznek. Két személyiség már akkor rászolgált a különös figyelemre, az egyikük Komoróczy Géza volt. Aki később létrehozta az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikus Tanszékét, s nagy nyugati egyetemek vendégprofesszora lett, a másik Varga Károly, aki szintén kivételes tudományos pályát futott be. Kogé és Tatus, ez a két becenév is kifejezi ismertségüket és népszerűségüket. Kogé zárkózott volt, tanult és dolgozott, Tatus azonban, hogy úgy mondjam köztünk élt, annak ellenére, hogy tudós hajlamai nyilvánvalók voltak.  Néhány évvel idősebb és sokkal komolyabb volt nálam. Hatott rám műveltsége, érdeklődésének sokrétűsége. Tanulmányai során francia és német tanári diplomát is szerzett.

Úgy hozta a sors, hogy néhány évvel később újságíróként megkerestem az akkor még közönség előtt ismeretlen Komoróczy Gézát, amikor első munkája nyomtatásban megjelent: Gilgames - Ékírásos akkád eposzok címmel. Interjút készítettem vele. Az ókori művet fordította le magyarra, amit Rákos Sándor költő öntött végső formába.

Tatus hosszabb időre eltűnt a látókörömből, a rendszerváltozás után találkoztunk újra. Egy időben rendszeresen publikált a Magyar Nemzetben. Azok közé a tudósok, közé tartozik, akik – a fentebb említett- „hasznosítás” szellemében nemcsak a társadalmi folyamatok vizsgálatára, hanem annak befolyásolására is törekednek.

(Persze ugyanez vonatkozik Kogéra is, akit a hebraisztika személyes érzelmeiben és világlátásában is befolyásolt.).

Ifjúkori tiszteletem azonban mindkettőjük iránt változatlan maradt. Varga Károly a barátom lett, Komoróczy Gézával a hajdani interjú óta nem találkoztam. Az talán sorsszerűen érdekes, hogy egyikükről pályakezdő koromban és korábban írtam, másikukról most, amikor pályánk zenitjén rég túl vagyunk. Úgy érzem most, az Eötvös-kollégiumban egymás közelében töltött idők után ötvennégy évvel, hogy különböző létszemléletük ellenére kettőjükben volt és mindig van valami közös: a tudás, megismerés és igazság utánivágy. Hogy azonos fénykörben léteznek-e, én nem tudom…

 

 

Aszalós János recenziójának rövidített változata.

VARGA KÁROLY : Fénykör.  Értékszociológia, nemzetstratégia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2013.

Az  Értékek fénykörében (2003) átdolgozott és bővített kiadása.

Nehéz feladat előtt áll, aki akár szociológusként, akár más tudományág szakértőjeként Varga Károly életműve egyik fő vonulata  összegzését mélyrehatóan akarná bemutatni. „40 év értékkutatás: egy életmű teljesítménye” – írja a könyv előszavát író G. Hofstede, a szerző mentora és személyes barátja, (bár akadémiai vonalon ő nem ezzel a témakörrel, hanem a teljesítmény-motiváció mérése és fejlesztése több évtizedes eredményeivel szerzett tudományos fokozatokat). A jelen kötet címe egy többdimenziós tér távlatára nyit, ahogy Nagardzsunától (buddhista bölcselő, II. sz.) idézi: „Minden igazság felett találhatunk egy másik, többnyire átfogóbb, tartalmasabb igazságot.” Nem véletlen tehát, hogy könyvéhez majdnem félezer kiemelkedő, külföldi és belföldi szerző, (és nemcsak szociológus) gondolataiból is merít.

A Fénykör kifejezett célja, hogy hozzájáruljon egy új, nemzet-stratégia értékszociológiai paradigmából történő megalapozásához. Ezt a célt nem pártpolitikai színtéren, hanem olyan értelmiségi körökben lehet közelíteni, melyek hatalommal nem rendelkező, de szellemi hatásban potenciálisan erős, minden oldalt képviselő „Delphi” vita-fórumot alkotnak. Egy jól kialakult Delphi-fórum mindig az „önmagát felülmúló szellemi potenciál” energiájával terhes. Ebben az összefüggésben találkozunk – a szerző széles teológiai horizontjára jellemző – Karl Rahner idézettel, a „Szellemi Testamentum”-ból (Das geistige Testament Rahners,1984): „Egy teológus szinte semmit sem tud azokból a tapasztalatokból, amit az összes tudomány, művészet tud Istenről. Ezért olyan elvont és vérszegény a teológiája. Ha viszont a teológus eme keserű élményét megemészti, s elfogadja, még képes is lehet a többi tudós számára példát és ösztönzést nyújtani, hogy a tudományok egymással és a teológiával folytatott viaskodását fogja körül az a béke, melyben azt a titkot sejtik és szenvedik, amit mi Istennek nevezünk.” – Ugyanezt hangsúlyozza J. Ratzinger is: „A hit nem számíthat hosszú távon filozófiai igazságok olyan együttesére, amelyek segítenék, rendelkezésére állnának. A hitnek be kell rendelkeznie az emberi szellem többé meg nem semmisíthető pluralitására. A hit nem lesz bebizonyítva, de mint az élet értelmét, be lehet látni.” Itt az embernek mindig döntenie kell, „másként ugyanis nem lehet alakítani az emberi élet kalandját. De éppen a kaland nehéz volta teszi azt széppé.” (Communio folyóirat,1999. Húsvéti szám, 43-49.) – Johannes Schasching pedig így nyilatkozik (Gregoriana egyetem professzora, Den Himmel offen halten 2000): A régi szociális enciklikákban (Rerum Novarum, Quadragesimo Anno) az Egyház illetékesnek érezte magát, hogy a világtársadalom számára felkínálja „azokat az örök észelveket, melyeket csak a keresztény tan öröksége őrzött meg”, addig a jelenkor pápái (XXIII Jánostól kezdve) már elismerik „az evilági valóságok öntörvényűségét, melyek vizsgálatára az egyes tudományok és technikák módszerei illetékesek. (Gaudium et Spes) – Ide illik egy éles kritika Nyíri Tamástól (Mélylélektan és ateizmus,1977): „Nincs jövője az emberiségnek vallás nélkül, de akkor sincs, ha a vallások úgy maradnak, mint amilyenek.” Nem lehet kihagyni néhány idevágó idézetet a könyvből, melyek más magyar szerzők tollából erednek: - Békés Gellért (Istenkeresés, Új utak a mai teológiában, Pannonhalma, Szent Gellért Hittudományi Főiskola,1991.): „Végeredményben Feuerbach, Marx és Freud hasznos szolgálatot tett a mai teológiának azzal, hogy a hagyományos istenképet, ami korunk gondolkodásának semmiképpen sem felel meg, eltávolíttatta: az ’időjárás Istene’, a ’hadak Ura’, a ’rend őre’, stb.” - Morel Gyula (Radikale Kirchenreform, 2003): „A szociológia empirikus tudomány, amely nem képes a tapasztalati világ határait átlépni, de képes ezekre mint határokra rámutatni és indikátorokat felsorolni, amelyek a határokon túleső, a  mérhető és tapasztalható világot transzcendáló valóságra utalnak.” - Weissmahr Béla (Keletkezhet-e szellem az anyagból? Mérleg 36/1-25): A ’levésnél’ keletkező új létbeli tökéletességet nem lehet azzal magyarázni, hogy visszavezetjük más létezőkre, hanem abból kell kiindulni, hogy a ’levésben’ keletkező új létmozzanat a keletkező létező „létrejöttéből” is származik, tehát minden egyes konkrét ’levés’ egyben - Rahner kifejezésével - a keletkező dolog önfelülmúlása is.”

A célok elérését a szerző több, általa kifejlesztett, vagy adaptált értékszociológiai eszközzel biztosítja. Ilyenek:

-   egyes elméleti modellek pszichometrikus tesztek által hazai színtérre történő validálása;

-   matematikai-statisztikai módszerekkel történő ellenőrzése (ez utóbbit Varga következetesen alkalmazza);

-   a Kurt Lewin által kidolgozott akciókutatási modell, hiszen e könyv célkitűzései között a „nemzetstratégia” is szerepel, pl. a „roma-integrációra” vonatkozóan.

-   Szerzőnk a „humántechnológiák” fogalomkörre is ráirányítja figyelmünket. (Két évtizedes menedzser-tanácsadó és közvetítő-békéltető praxissal is rendelkezik!) Például, az új alkotmány társadalom-közérzeti fogadtatásának témájába is beleszól, hangsúlyozva a szociológiai megállapítások (kötelező!) értékmentességét.

-   Az Fénykörben szereplő gondolatmenetek nemcsak a tapasztalati múltra és jelenre, hanem a jövőre vonatkozó folyamatok, (longitudinális) igazságok forrásává is válhatnak. A szerző „eszközkészlete” tehát az időbeli változások valószínűségi tereinek statisztikai feldolgozására is alkalmas, pl. az értékfolyamatok aktualizálása, extrapolálása, szembesítése friss adatokkal, adalékok közlése a nemzetpolitika és társadalompolitika tudományos fejlesztéséhez, a demokratikus értékek felé („policy research”). Ezért érintheti meg az olvasót helyenként egyfajta csöndes, de prófétai szellő a könyv olvasása közben.

-   Amint említettük, a szerző különböző elméleti és értelmezési szintek lehetőségéről vagy szükségességéről beszél; de a több szinten is érvényesíthető cél- ill. eszközértékek néha feloldhatatlan feszültségeket hozhatnak létre egymással szemben, melyek csak egy magasabb „metaszintű” értékrend keretében oldhatók fel.

-   Értékteremtés: egy-egy érték-diszkussziót folytató kör maga is értékké válik, mely a társadalom aktuális értékrendjét megváltoztatni képes.

-   A magyar olvasók számára újszerűnek tűnhet néhány kidolgozott, több szintűen értelmezett fogalom megjelenése, pl. „vállalkozási potenciál és attitűd”, „egészségtőke”, „életminőség”, „szalutogenezis”, „koherenciaérzet”, „kognitív, ill. affektív elégedettség”, melyek biztos fogódzópontokat szolgáltatnak az egyébként hallatlanul tömör szövegek értelmezéséhez.

A jelen kiadás – a 2003-ashoz viszonyítva – több, újabb ténybeli fordulattal számol: 2008-as gazdasági világválság; - 2010: a második rendszerváltás ideája; - a világjelenségek unipoláris szerveződése; - a közéleti szellemi erők szélsőségesen kompetitív ütközése; - a „jogállam és a „demokrácia” közötti feszültség erősödése.

A Fénykör első része „alapozó jellegű”: mit kell tudnunk az „érték” fogalmáról; mit mond az erről szóló tudomány („axiológia”) ennek kapcsolódó filozófiai, közgazdaságtani és elsősorban szociológiai aspektusairól; milyen „alapeszközök” állnak a rendelkezésünkre (pl. tesztbattériák, elméleti modellek).  – A második rész az első „fénykörében” empirikusan felismerhető értékekre, értékváltozásokra mutat, főként a rendszerváltozás történéseire, előzményeire és az azóta eltelt időre vonatkozóan.

A külföldi szociológusok, gondolkodók, tudósok, irodalmárok közül a legsúlyosabb mondanivalóikkal az első vonalban a nagy értékszociológus-triász, Charles Morris, Milton Rokeach, Geert Hofstede emelkedik ki; a Fénykör többdimenziós terének nagy része ezek módszereire épít és eszköztáraikból meríti erejét, azokhoz a vizsgálatokhoz is, melyek szerzőnk irányításával vagy közreműködésével hazánkban készültek, már 1963-tól kezdve. – Ám ez a sor több, hasonló „súlyú” nevekkel folytatódik: Kurt Lewin, Thomas J. Scanlan, Max Weber, Amartya Sen, H. Bergson, J. Habermas, G. Orwell járulnak hozzá a Fénykör értékeihez. - Albert Einstein és Kurt Gödel nevei többször is feltűnnek a kötetben. – A magyarok, ill. magyar származásúak között (dominánsan a bal oldalról:) Vitányi Iván, Bayer József, (a jobb oldalró:) Kreutz Henrik és Tellér Gyula, (középről:) Kulcsár Kálmán és Szelényi Iván emelkedik ki, de hasonló súllyal kapcsolódnak hozzájuk Hegedűs András, Kosáry Domokos, Hankiss Elemér, hazánkfia Csikszentmihályi Mihály, Buda Béla, Jeges Sára, László Ervin, Tomka Miklós (a szerző utódja a PPKE szociológiai tanszékén), Ádám Antal, Morel Gyula, és a kötet függelékében három tanítványa: Bakacsi Gyula, Bodor Tamás és Sághi Tamás. Kultúr- és történetfilozófiai területekről legtöbbször Szekfű Gyula, Bibó István, Németh László szerepelnek. Gyakran találkozunk irodalmi emlékekkel: Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Illyés Gyula. - A filozófusok, teológusok, egyházi személyek névsora sem rövid, de itt csak néhányat említünk közülük: Jacques Maritain, II.János Pál, Joseph Ratzinger (XVI Benedek), Karl Rahner, Hans Küng.

Most arra a kutatásra vetünk egy pillantást, melyet a szerzőnk, aki az MTA Hegedűs András vezette Szociológiai Kutatócsoportjához 1963-ban frissen csatlakozott, Morris rendszerére támaszkodva kezdeményezett öt magyar egyetem közel ezer hallgatójának csoportján, az „életfelfogás” felmérése céljából. (Ekkor ezt a témát, - 56 után! - még csak „rejtjelezett” fogalomkészlettel lehetett megközelíteni). A legalkalmasabb módszert erre Morris módszere és eszközkészlete szolgáltatta. Egyik alaptétele ugyanis, hogy az értékjelenségek elsődleges „prediktorai” (előre-jelzői) nem az egyének biológiai, pszichikai, társadalmi adottságaiban, egyes történelmi eseményekben, hanem a nemzeti kultúrák egészében, történeti múltjában találhatók. Vizsgálatának műveleti eszköze így a kultúrantropológus Morris által kidolgozott, az emberi aktivitás három fázisa (gondolkodás, cselekvés, fogyasztás) súlypontjai szerinti értéktipológiát kibontó kérdőív lett. Morris (és vele az egész axiológia) egyik legfontosabb „tétele” szerint az értékek „aspektusai” három különböző csoportot képeznek: a cselekvéseinket ténylegesen megszabó operatív értékek; – azok, melyekről azt gondoljuk, hogy preferálni kell(ene): ezek az elgondolt értékek; s harmadikként azok, melyekre az élethez, jólétéhez szükségünk van, ezek a tárgyi értékek.

A magyar nemzeti karakter vizsgálatában, szerzőnk a Morris-modell használatával olyan korábbi szerzők tételeit bírálja felül, mint az Ady „feddőzéseit” nemzeti jellegzetességgé emelő Prohászka Lajos , illetve adatai szembersíti  a Szekfű-vezette magyarságkutató „team” és mellettük-ellenük a Bibó István kiváltotta polémia, ill. polémiák sorozata. eredményeivel. A szerző történeti háttérként, ám a jelenben is megoldandó feladatként briliáns módon ütközteti az olyan (már eltávozott vagy még élő) szellemi tekintélyek véleményeit, mint az említetteken kívül Németh László, Kosáry Domokos, vagy a  maiak közül Dénes Iván Zoltán, Balog Iván. A szerzőnk ebben a kontextusban fénykörét hazánkon kívüli, Lajta-Elba vonalától nyugtra eső nemzetekre, majd távolkeletre, (főként Kínára), Amerikára is kiterjeszti; ebben a modern szociológia élvonalbeli kutatóinak nyomában (néha előttük) jár.

A triász második tagja, M. Rokeach szemléletében Varga főként a politikai értékek koordináta-rendszerére hívja fel a figyelmet. Különösen értékesek a magyar és az amerikai cél-és eszközérték-rendszerek összehasonlítása, a magyar minta világnézeti elemzése, kiváltképp a Komolyság és Kötelességtudat, ill. Hedonizmus és Hatékonyság „párharcának” elemzése, majd az említett Sághi Tamás idevágó dolgozatának figyelmeztető idézése („Irány a hedonizmus!”).

A Fénykör „legkiemelkedőbb főszereplője” Geert Hofstede; Varga  „az értékszociológia élő mestere” kitüntető címmel nevezi meg őt és felvillant néhányat a vele együtt, közösen végzett experimentális és elméleti munkáiból is. A nemzeti karakter témája itt egy újabb értékelméleti „szakasz” kidolgozására vezet, a „digitalizált metaforák” birodalmába, ahol milliárdos léptékű adattömbök mesterséges intelligenciával történő feldolgozására és újszerű aggregálására nyílik lehetőség. Itt olyan fogalmak és alkalmazásukkal olyan szemléletes (néha vulgárisnak tűnő) „ikonok” kerülnek közös használatba, melyek az előzőeknél tágabb horizontot biztosítanak. Ilyenek pl. (az angolos) „falusi piac”, (a németes) „jól olajozott gép”, (a távolkeleti) „család”, (a franciás) „piramis” metaforái. - A számítógépes világhálózatok képessége itt még messze nem merült ki; valamiféle „meghosszabbított intelligenciáról” is beszélhetünk, melynek különbsége az emberi intelligenciához képest nemcsak mennyiségi, hanem – bizonyos határokon belül – újfajta minőségek felé biztosít új látóteret.

Hofstede „eszköztára” négy probléma-csomagjának megoldási változataira kérdez rá. Varga felvételében a Hatalmi távköz és a Bizonytalanságkerülés koordinátái között kifeszített „Világtérképen” Magyarország a német tér-negyedben helyezkedik el. Országon belül meglepő módon a munka-szabadidő értékmegoszlásában talál különbséget: a Vízügyi rendszer menedzserei, diplomás és betanított munkát alkalmazottai adataiban a keleti igazgatóságokban dolgozóknál fontosabb a személyes, ill. családban töltött szabadidő, mint a nyugatiaknál.

Szerzőnk kutatásaiban meglepően pozitív kapcsolatokat talál a vallás és a vállalkozás között. Néhány figyelemfelkeltő majdnem-bizonyosság: a hagyományos istenhívők általában is vállalkozóbb beállítottságúak, mint a nemhívők. Érdekes és vitatható dilemma: katolikus szolidaritás és a protestáns hatékonyság szembenállása helytálló-e vagy már idejétmúlt kérdés? Az életbe vettet általános bizalom adatából, amely egyenlő mértékben oszlik meg a felekezetek között, egy fontos állítás formálódik: „az egyháziasan vallásos réteg gyermekeivel és unokáival együtt fogja a jövőt ’belakni’”.

A Fénykör határa néhol kitágul. A szerző ugyan nem lép ki a szociológusi főszerepéből, de ugyanakkor más szerepkörökben is bemutatkozik: tanár, politikus, politológus, menedzser, esztéta, filozófus, egyházpolitikus, egyháztörténész, spirituális tanácsadó öltözetét is magára veszi. Csak néhány ezekkel kapcsolatos megnyilatkozásaira hívjuk fel a figyelmet.

-                  Létezik-e katolikus, zsidó vagy mohamedán szociológia, és ”A pókhálóból szőtt kötél”? – avagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai tanszékének  megteremtése;

–                 A szerzőnek a Passio-filmre vonatozó értékszociológiai (és művészetelméleti!) analízise

–                 A lelkiismereti szabadság strukturális gyökerei: „lelkük mélyét látja-e Valaki?”;

–                 Vallás és globalizáció: vajon a spiritualitás pozitív hatást gyakorolhat-e az életminőség általános fejlődésére és az „élet értelmének” kibontakoztatására?;

–                 Két Pünkösd: a 2002.-es és a 2011.-es csíksomlyói búcsúk bizonyos „üzeneteinek” szembeállítása; megjegyzések a neobarokk vallásosság interpretációihoz;

–                 Visszapillantás a rendszerváltozással kapcsolatos alkotmányozás problémáira, hivatkozással Mezei Balázs „három vezér-nemzedék” (Rákosi, Kádár, Gyurcsány) szakaszolására,

–                 és egy joggyakorlattal kapcsolatos, befejezetlen, 30 éve húzódó igazságügyi eljárás abszurditásának bemutatása: „Ibükosz Darvai”; 

–                 Szociológiai szempontok a romastratégia beirányozásához; 

–                 Egy politikai téma az előző évtizedből: az őszödi, mint a „legszenvedélyesebb igazságbeszéd”;

–                 Kísérlet a kaosz-elmélet integrálása a szociológia térfelén.

A szerző egyéb, „tettenért” filozófiai, teológiai és egyházpolitikai érdeklődését két citátummal illusztráljuk: Paul Ricoeur: A freudizmus már elérte, hogy megerősítse a hitetlenek hitét, most az a feladata, hogy megtisztítsa a hívőkét. -  Romano Guardini (Der Herr, 1961, 360): „Buddha nagy titok, aki elrémisztő, majdnem emberfeletti szabadságában áll előttünk. Talán Buddha az utolsó vallási géniusz, akivel a kereszténységnek kölcsönös megértésre kell jutnia.” (Aszalós János)